Az elfogadás

Az elmúlt hetek eseményei késztettek arra, hogy írásba foglaljam a mondandómat ismét.  Bár látom-hallom-olvasom-érzékelem azt, hogy változások zajlanak körülöttünk, energiák jobbra-balra, mégsem tudom felfogni igazán.  Fejlődünk, erősödünk, tisztàn làtunk, hallunk, érzèkelünk és örülünk magunknak. Viszont arra lettem figyelmes, hogy csak a “ròzsaszín” oldalát beszèljük meg ezeknek a fontos eseményeknek. Sajnos azt látom magamon és a környezetemben is, hogy sokunknak igenis fàjnak ezek a dolgok. Nagyon is……..

Kértem az égieket, hogy segítsenek meg tisztán látni az életemet, annak minden eseményét és szereplőjét. Hát….megkaptam és nagyon nem tetszett. Tisztán láthatom a kapcsolataimat, a felelősségeimet, a hibàimat is. Úgy alakultak a helyzetek is az életemben, hogy kènytelen vagyok tisztán làtni mindent, mert addig kapom vissza ugyan azokat, míg nem látom tisztán.    Pl. : Egy szerettem folyamatosan lebukik azzal, hogy átver és hazudik Nekem…… Én pedig akkor is bízni szeretnèk benne. Megbocsàjtok. Majd ismét lebukik….. És így tovább…. Meddig tart a feltètel nélküli szeretet és megbocsájtàs? És hol kezdődik a hülyeség?  Ahhoz, hogy boldog legyek, szükséges elnyomnom magam és alávetni más akaratának? Türelmesen várni? Szeretni, akkor is ,ha bàntanak? Ennek megoldàsaként alapos önvizsgàlatba kezdtem, aminek a végén az “elfogadàs” lett a vègeredmény. 

Amíg nem akartam elfogadni azt, hogy nem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan Èn szeretném, folyamatosan frusztrált és aggodalmaskodó voltam. Mindenáron rà akartam kényszeríteni a páromat, hogy úgy szeressen, ahogyan Én igénylem, figyelmen kívül hagyva azt, hogy Ő már nem rám vágyik. Rágtam a környezetem idegeit az állandó irànyítási kènyszeremmel. Mindig-mindent magam akartam megoldani, és ha nem ment, depresszióba menekültem. A kapcsolataim kihültek, majd megszakadtak. Amit Én rendszerint nem akartam elfogadni, ezért szenvedèsekbe taszítottam magam.

Hála Istennek megvàltoztam. 

Elfogadtam azt, hogy nem irànyíthatok mindent és mindenkit. Elfogadtam azt, hogy nem mindenki szeret…. hiába is szeretném. Azt, hogy ami Nekem jónak tűnik,  másnak nem az.  Elfogadtam azt, hogy senki sem tökéletes ès Én sem vagyok az.  Elfogadtam azt, hogy kértem a tisztán látást és esetleg nem tetszik amit látok. Elfogadtam azt, hogy a világ olyan amilyennek látom. Elfogadtam, hogy valóban Én teremtem meg a saját valóságomat, ezért figyeljem a gondolataimat és érzéseimet. Elfogadtam azt, hogy a fájdalmas események arra figyelmeztetnek,  hogy a változás útjába állok. Elfogadtam mások szabad akaratát és elfogadtam azt, hogy fontos néha konfrontálódnom ahhoz, hogy mások is elfogadjanak engem,  a nézeteimet és a hatàraimat.

A legfontosabb, amit megtanultam, hogy fontos elfogadnom a rengeteg ígéretet, melyet Istentől kaptam, mert Ő hűséges és feltétel nélkül szeret. Igaz megítél….de igazságos. Ebben találtam meg a bèkességemet és azt, hogy kèpes legyek elfogadni és szeretni Önmagam. Hisz tudom, hogy van egy “égi birodalom”, mely mindig a legjobbat akarja Nekem. S amelyben az eltávozott szeretteim kísérik és segítik az életemet, sőt szeretnek….feltétel nélkül. 

Szeretnék egy pár szót ejteni az irányításról.  Keresem az arany középutat, abban, hogy mi az, amit nekem fontos megtennem és mi az , amit Isten kezébe szükséges helyeznem.  Az irànyítás átadàsa olyan, mintha átengednénk a kormányt az autónkban, de nem tudjuk, hova is visznek minket. Csak hittel és bizalommal adhatjuk át a dolgainkat, mert a kétségek és félelmek lassítják és akadályozzák a boldog célbaérést.

Egy kis segítség Terèz Anyától.

“Mosolyogva fogajd mindent, amit ad. És mosolyogva adj oda mindent, amit elvesz. “

Áldott napot.